Tisztelt Hölgyem/Uram!
A munkahelyeken a munkavállalók foglalkoztatását számos hatóság több tucat szempont szerint ellenőrizheti. (Például a bérszámfejtés vagy a munkaügyi nyilvántartás ellenőrzése.) A munkáltatók a bérszámfejtés és munkaügy tekintetében nincsenek könnyű helyzetben, hiszen még a legkisebb vállalkozónak is több törvényt és rendeletet kell ismerniük. A legtöbb munkajogra és bérszámfejtésre vonatkozó szabály 2006 szeptember elsejével változott. Ilyen törvények: Munka Törvénykönyve, Adózás Rendje, Társadalombiztosításról szóló törvény. Nyomon kell követniük és betartaniuk a jogszabályokat, hogy elkerülhessék az elmarasztalást, mely sokszor igen súlyos pénzbüntetéssel jár. Sokat javíthat a helyzetén az a cég, amelyik időben felkészül a várható munkaügyi illetve APEH ellenőrzésre, tájékozódik annak mibenléte felől.
A külső munkaügyi ellenőrzések alapvető csoportja az iratellenőrzés, amelyek során nagyon gyakoriak a félreértések. Nem mindegy ugyanis, hogy milyen dokumentum kerül a hatóság kezébe, mi adható ki és mi tartozik a védett kategóriában. Ez csak egy kis "csemege" abból az adminisztrációs teherből, amely a cégekre hárul. Mi arra vállalkoztunk, hogy ezen teher ne legyen Ön és cége számára teher, és inkább a kulcsfolyamataira tudjon koncentrálni. Az alábbiakban tevékenységeinket mutatjuk be.
Cégre szabott munkaügy, bérszámfejtés, elektronikus bevallás, tb ügyintézés:
Amennyiben az Önök cége most alakuló cég, tanácsadásunkkal segítünk kialakítani a munkaügyi ügyvitelt: nyilvántartás, munkaszerződések áttekintése, adatlapok, beléptetés-kiléptetés folyamata, bérszámfejtés és tb ügyintézés, adózás - a kezdetektől fogva. Nagyon fontos az, hogy már a kezdeteknél jól meghatározott legyen az, hogy a cége leendő alkalmazottait milyen keretek között, milyen munkaszerződésekkel, szabályzatokkal, munkarenddel, bérezéssel foglalkoztatja. Egy rosszul kialakított ügyrend sok pénzt és energiát vihet el a későbbiekben, nem beszélve a munkaügyi ellenőrzéseknél kiszabott bírságokról, amely akár csődbe is sodorhat egy kisebb vállalkozást. Amennyiben az Önök cége egy kialakult létszámú stabil szervezet, az ehhez kapcsolódó összes munkaügyi személyügyi adminisztrációt el kell elvégezni, úgy e rutin tevékenység kihelyezve (outsourcing) költséghatékonyabb megoldás, mint egy komplett osztály/csoport fenntartása. (Bérszámfejtés, Tb., magánnyugdíjpénztárak felé ügyintézés, stb. úgyszintén.)
Mi segítünk Önnek abban, hogy a legmegfelelőbb személyügyi nyilvántartást tudja kialakítani a cégénél, valamint dolgozóival mindkét fél számára legoptimálisabb munkaszerződéseket tudja megkötni. Ehhez konzultációk során felmérjük tevékenységét, a munkaköröket, munkarendet, ügyviteli folyamatot, jelenlegi bérszámfejtést. Továbbá a szabályoknak megfelelően szükséges munkaügyi nyilvántartás kialakítását, munkarend dokumentálását, munkaköri leírások elkészítését munkaügyi ügyvitel bevezetését, igény szerint a munkaügy ügyvitelét kínáljuk (a dolgozó felvételétől a bérszámfejtésen keresztül az elbocsátásig, nyugdíjazásig). A magyar állam jogrendszerében a legbonyolultabb törvény a Munka Törvénykönyve és hozzá kapcsolódó kiegészítő törvények - folyamatos tanácsadásunkkal segítünk Önnek eligazodni e törvények útvesztőiben.
Munkavédelmi szabályzatok:
Ajánlatot teszünk a munka- és tűzvédelemi szabályok oktatása ill. ellenőrzésére, valamint a munkaalkalmassági orvosi vizsgálatok megszervezésére.
Munkaügyi felülvizsgálat:
A Munka Törvénykönyve és hozzá kapcsolódó egyéb törvények nem csak a legbonyolultabb törvény a jogrendben, de legszigorúbban ellenőrzött is. A Fővárosi Munkaügyi Központ és a Munkavédelmi ill. Munkabiztonsági Főfelügyelőség mint hatóságok, ellenőrzik a cégeket. (Láttunk már olyat, hogy a bérszámfejtés lett elmarasztalva azért, mert a bérkarton nem tartalmazott egy adatot.) A tapasztalt hiányosságokért 100 ezertől 10 millió forintig büntethetnek. Ezen felül a Társadalombiztosítás is ellenőriz, aki szintén pénzbüntetéssel marasztalja el a cégeket. Vállaljuk azt, hogy áttekintjük az Önök nyilvántartását, hogy a hatóság szemszögéből nézve megpróbáljuk felderíteni azokat a hiányosságokat, amelyek problémákat okozhatnak. (Nyilvántartások hiánya, formai hibák, szabályzatok megléte stb.) A talált hiányosságokra megoldási javaslatot készítünk.
Külföldiek foglalkoztatásának tanácsadása:
A hatóságok számos esetben szabnak ki súlyos büntetéseket külföldiek illegális foglalkoztatásáért. Mindez abból ered, hogy külföldi állampolgárt foglalkoztatni nagyobb adminisztrációt és különféle engedélyek ügyintézését igényli. Megbízása esetén vállaljuk, hogy a külföldiek foglalkoztatásával kapcsolatos teendőket elkészítjük.
Ügyviteli és irodavezetési tanácsadás:
A cége csak abban az esetben lehet hatékony és törvényszerű egyszerre, ha szervezett irodai apparátussal rendelkezik. Mi személyes konzultációk alkalmával segítséget nyújtunk abban, hogyan alakítsa ki irodai hátterét a legmegfelelőbben személyzeti ill. ügyviteli szempontból.
A szolgáltatásainkat szakképzett és igen gyakorlott munkatársakkal végezzük.
Köszönöm megtisztelő figyelmét.
Szilágyi Melittahumán menedzser
Szolgáltatásaink:
Cégek részére vállaljuk:
- Cégre szabott munkaszerződések, megbízási szerződések, vállalkozási szerződések elkészítését
-
- Munkaköri leírások elkészítését
- Cégek munkaügyének felülvizsgálatát
- Adónyilvántartások elkészítése
- Elektronikus adóbevallás
- TB bevallások elkészítése, benyújtása, NYENYI lapok elkészítése, leadása.
- EMMA (Egységes Magyar Munkaügyi Adatbázis) ügyintézés. (2007-től APEH-nél)
- Magánnyugdíjpénztári bevallások (elektronikus is)
- Munkaügyi statisztikák elkészítése
- Külföldi munkavállalók engedélyének intézése.
- Általános irodai ügyvitel kialakítása
- Számviteli feladatok vállalása (könyvelés, bevallások, mérleg készítés)
- Online
Menü:
Kulcsszavak, amelyek meghatározzák, hogy miért lehetünk érdekesek az önök számára :
bérszámfejtés
Újdonságaink :
Oldalunkon újabb szolgáltatásként
Elérhetőségeink:
Cím: 1131. Budapest, Reitter Ferenc utca 108.
Telefon/Fax: (1) 359-8231 Mobil: (20) 357-5341
E-mail: hriroda KUKAC hr-iroda.hu
Üdvözöljük a HR IRODA Humánszolgáltató Kft. honlapján!
Cégünk humánügyviteli szolgáltatásokkal várja ügyfeleit:
Hírek